A KÖNNY
Mikor a szemünket könnyek
borítják,
Torkunkat vaskezek
összeszorítják,
Szánk széle kínosan megremeg,
Azt mondjuk: sírunk, mi
emberek.
S az arcunkon gyöngycseppek
futnak,
Én nem tudom, hogy hová
jutnak,
De mind ég, fojtogat és fáj,
S a lelkünkön barázdát váj.
E könnyek, melyek
fel-feltörnek,
Úgy kínoznak és elgyötörnek,
A mosolyunkat megtapossák,
De lelkünket tisztára mossák.
Budapest, 1936. november
/Szenes Hanna/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése