Címkék

2015. február 17., kedd

Zsúfolt ház vagy kicsi a terem?!

„Zsúfolt ház” előtt léptek fel a Budaörsi Olvasókör előadói, mondták azok, akik összetömörültek a könyvtárban 2015. február 11-én este. „Kicsi volt a terem”, mondták azok, akik a folyosón állva kényszerültek az előadóinkat meghallgatni a Budaörsi Könyvtárban. A Moltopera énekese (igazgatója) Ágoston László nyitotta meg az estét azzal, hogy a spanyol opera áriát (Bizet: Carmen) adott elő a résztvevők nagy örömére. Az énekes bevezető után Dr. Bodó Miklós orvos professzor impresszióit hallgathattuk meg frissen szerzett kubai élményeiről. Az élvezetes beszámolót fényképek és rövid videó bejátszások gazdagították. Az Olvasókör tagsága és az alkalomra érkezett vendégeink értő hozzászólásokkal egészítették ki az előadónk gondolatait a távoli ország kultúrájáról és a változás alatt levő társadalmi-politikai helyzetéről. Az Olvasókör tevékenységének tartalmi részét énekléssel zártuk: Ágoston László egy grúz, majd egy spanyol dal ritmikai interpretálásába vonta be a jelenlevőket, akik nagy tapssal zárták közös produkcióikat. Rövid szünet (Miklós kubai rumból készített üdítője és Zsuzsa asszony diós süteménye) után az Olvasókör tagjai megbeszélték az elkövetkező időszak rendezvényeinek a tartalmát. A tagság lelkesen fogadta a hírt, hogy Erdős Virág költő a korábbi meghívást elfogadta, és 2015. március 11-én, szerdán, 17 órától a költővel találkozhatunk személyesen és verseinek egy részét meghallgathatjuk. Az Olvasókör tagjai megköszönték Kósa Zsuzsának az Olvasókör saját blogjának és fb oldalának az elkészítését és gondozását. Ezúton is kívánunk Zsuzsának gyors gyógyulást! Az Olvasókör ülésén részt vett Kocsis András igazgató, aki átadta a Kossuth Kiadó ajándék könyveit az olvasókörünk legtöbb önkéntes munkáját végző Kiss Károlynak, Babinszky Lászlónak, és az Olvasókör legfiatalabb tagjának Tóth Gréta Zsófiának (15). Az Olvasókör tagjai több javaslatot is tettek az áprilisi rendezvény tartalmára, azonban döntés csak a március 11-ei rendezvényen fog születni. Azonban a májusi rendezvényre javaslat érkezett Nagy Jánostól, aki a főszervezője a május 20-án, Sukorón megrendezésre kerülő mozgássérültek sárkányhajó versenyének. Nagy János felkérte az Olvasókörünk tagjait, hogy a rendezvény szünetében Örkény István „Egy percesei”-ből tartsunk felolvasást a rendezvény színpadán 30 percig, a mintegy 700 résztvevő előtt. Az Olvasókör tagjai a fellépési lehetőséget elfogadták, mert jól emlékeztek még a 2014. november 12-ei programra, ahol Örkény egyperceseket olvastak fel – egymásnak. A rendezvény végén Tóth Zoltán megköszönte a könyvtár igazgatójának és munkatársainak az Olvasókör működéséhez nyújtott támogatást. A rendezvényről Gergely Beatrix készített fotókat .

2015. február 8., vasárnap

Nyitott ablak a Karinthy Színházban

„Buda egyetlen kőszínháza!” hirdeti magát a Klubrádióban Buda egyetlen kőszínháza. Egy hirdetéstől még nem jön meg a színházba mehetnékem, azonban kellemes - korábbi - élmények fűznek Buda egyetlen kőszínházához. Így amikor a barátom felhívott telefonon, hogy ott áll Buda egyetlen kőszínházának a pénztáránál és „venni vagy nem venni” kérdésével küzd, akkor a válaszom süvített - a véletlenül - kihangosított mobilból: VENNI! Utóbb megkérdeztem: És mit nézünk meg Buda egyetlen kőszínházában?
Nyitott ablak – zenés vígjáték 2 felvonásban. Nóti Károly – Fényes Szabolcs – Szenes Iván szerzői hármasával, rendező Karinthy Márton.
Szerencsésen kezdődött az előadás. A barátainknál elkészült a kocsonya, amelynek meg kellett ágyazni egy kellemes szőlőpárlattal. Azt gondoltam, amikor felment a függöny: ha rossz lesz az előadás, akkor békésen szunyókálok a szünet előtti tapsig. Ebből a szempontból jól indult az előadás. Vidámnak szánt beköszöntő (élőzene, a helyszín és a főszereplők rövid bemutatása, a főtéma referálása, élőzene), és bágyadt taps.
Arra ébredtem, hogy a feleségem és a barátom felesége nevet. Lapos pillantást vetettem a színpadra, és láttam, hogy ott egy történet formálódik. Először azt hittem a jelmez, a díszlet, a zene alapján, hogy a XX. század elején játszódik a darab, de rácsodálkoztam a polgármester házának a nagyszobájában levő óriás poszterre, amelyen Ferenc József bajsza és haja alatt, Horthy Miklós arca nézett ránk, Kádár János kacsintásával. Rögvest felélénkültem: kérem, itt üzennek nekünk valamit, mert a következő jelentben Orbán Viktornak kell következnie! És nem, és nem! Hiába próbáltam bármit beleképzelni az egyre sűrűsödő poénokba, az egyre gyarapodó abgangokba, ez a Karinthy Márton nem vitt be jelen idejű politikai poénokat az előadásba, beérte Nóti eredeti szövegeivel.
Egyszerre azt vettem észre magamon, hogy nevetek, sőt, egyszer-kétszer hangosabban nevettem, mint a közönség, mert a XX. sz. elejei közigazgatási-katonai hivatkozást a közönség átlagánál – szakmai okok miatt – jobban értettem.
Nyitott ablak! – a francia vígjátékokra hajaz a cím, és konkrétan nyitva is az ablak, minden következményével együtt. A poénok egyre jobban sülnek el, a színdarabban és a közönség között is. Néha- néha vastaps szakítja meg az előadást. Ez a Karinthy Márton tapsoncot ültetett a nézőtérre!- gondolom azt addig, amíg egyszer azon kapom magam, hogy én egy tapsoncként kezdeményezem a tapsot.
De jó a szünet! A szűkös nézőtérről kimehetünk a még szűkebb előtérbe. Szerencsére a barátunk elsőként érte el a büfét, ahol türelmetlenül várt minket hideg pezsgővel. Még megmelegszik! – nyújtotta felénk a pezsgőt, nem tudva arról, a Nóti vígjáték másik fontos francia mondanivalóját vetíti előre.
Igazi polgári ízlésű vígjáték a Nyitott ablak! Minden második mondat vicces, minden első mondat feladja a labdát a második mondatnak. A nézőtéren egyre jobb a hangulat, sőt, a színészek egyre jobban összedolgoznak. Lehet, hogy a színészek is élvezik a színházat? Bizonyos foglalkozásokban ez tilos, de azt tudjuk, hogy még jobb, ha a másik is tudja, hogy neki is jó.
Vastaps a zárótablónak, tapsrend szerint újra és újra jönnek a színészek különféle magán-poénokkal. Vége.
A hálás közönség az előcsarnokban visszavedlik a szokásos tömeggé: harc a ruhatárban, a büfé zárva, egy ajtó van nyitva az utcára.
Nekünk szerencsénk van: egy kézfogással gratulálhattunk - a tolakodó tömegben – Karinthy Mártonnak, a rendezőnek. A színháza azt üzeni, hogy van remény…Addig is érezzük jól magunkat!

2015. február 4., szerda

Operától operáig

Bergman Varázsfuvola c. operafilmjével kedveltem meg az operát. Tudtam, hogy az opera az un. magaskultúra része és emiatt kötelező szeretni minden kultúrembernek. Ennek ellenére nem tudtam korábban megkedvelni a művészetnek ezt a nehezebb műfaját. Bergman emberközelbe hozta Mozart zenéjét számomra. A filmben már a nyitány is emberekről, arcokról szól. Nincs nyomasztóan méltóságos épület, ahol már a ruhatár is riasztóan díszes, nincsenek a gazdagságot dicsőítő páholyok, hiányoznak a filmből a szolgák alávetettségét tűrésre ösztönző díszletek. Mozart operájában Bergman a sárkányt mesei figurának, a Sarastrot felvilágosult polgári monarchának, az Éj királynőjét elvált asszonynak ábrázolja, aki a férje vagyonát akarja megkaparintani. Az opera akkor mond nekünk valamit, ha a királyi udvarok, a főurak, az állami kivagyokének helyett az emberekhez szól, az ő életükről mond nekik valamit.

Az operák lényege emberi érzelmek és az emberek közötti kapcsolatok, viszonyok bemutatása - egy másik dimenzióban – a zenében. Az opera lehetőséget ad az énekeseknek, hogy a dallamokkal az emberek érzelmeit kiemelhessék a hétköznapok racionalitásából. Az örök szerelem felfokozott lánggal égjen – ami a hétköznapokban ritkaság -, a halál felemelő lehessen – ami a hétköznapokban általában lesújtó -, a börtön a szabadság szimbóluma lehet – ami a hétköznapokban kizárt. Az opera lényege az „ember” felmutatása az embereknek.

A nemzeti operaházak lényege, hogy a szegény ember pénzt fizethet (belépődíjat) azért, hogy néhány órára együtt lehessen a gazdagokkal, akik páholyból nézik kedvük szerint azt, amit a szegényebb néprétegeknek kivételezett és ritka alkalom. A nemzeti intézmények létrehozása (opera, színház, galéria, stb.) a XIX. században a nemzeti kapitalizmusok kialakulásának, a romantika művészeti irányzatának létrejötte idején haladó, modernizáló társadalmi tett volt. Azonban a XIX. sz. végére az államhatalom kisajátította magának ezeket az intézményeket, és mint a királyság szimbólumai épületekben testesült meg. A társadalom döntő többségét kitevő szegény emberek kétszeresen is leróják az adójukat a „nemzeti”, állami intézményeknek. Egyrészt, mint adófizetők az állam az adójukból finanszírozza az intézmények épületeinek az üzemeltetését és a személyzet fizetését, másrészt, akik jegyet vesznek az előadásokra, másodszor is zsebükbe kell hogy nyúljanak a produkció élvezetéért. Az állam hatalmasai azon a címen, hogy az „állam” finanszírozza az intézményeket, beleszólnak a művészi produkciókba, tematikát és formát kényszerítenek a művészekre. A művészetek mindig kényszerülnek visszakanyarodni az emberekhez, mert az emberek tömege jelenti a közönséget. Moliere is nagyon vágyott a királyi elismerésre és pénzügyi támogatásra, Shakespeare is „királyi színház” szeretett volna lenni, de a színdarabjaik az emberekhez szóltak az emberekről.

A független színházak korát éljük. A kőszínházak, a bulvárosodó repertoárok mellett, a jelenlegi kultúrpolitika ellenében, a közönség megszerette az elmúlt évtizedben a független színházak előadásait. A klasszikusokat újra értelmezik, új magyar nyelvű fordításban fordulnak a közönséghez. Kortárs műveket hoznak színre, amelyek gyakran megosztóak, de vitát éltetőek a nézők között.

Javasolom, hogy nézzék meg ezt a honlapot.

Moltopera

Elindult egy „nagyon opera”. Ha rákattintanak az alábbi linkre, akkor arról is informálódhatnak, hogy egy független operatársulatot, kik és miért hozták létre. A Moltopera a közönségnek akar énekelni. Sőt, az éneklést házhoz viszi.

Énekeljünk a Moltoperával együtt az Olvasókörben?

2015. február 3., kedd

Kiss Judit Ágnes: Szó


    Kiss Judit Ágnes: Szó  






 
    Hazádból,
 
    hogyha még bírod,
 
    Ne menj el, ó, magyar.
 
    Hogy menekülj, lesz mindig ok,
 
    És mindig, hogy maradj.
 
    Itt áldozat, s vajon mi ott?
 
    Bevándorló lehetsz,
 
    Nem tudhatod, végül melyik
 
    A súlyosabb kereszt.
 
    Ez a föld régóta ugar,
 
    Terméketlen, sivár,
 
    De van még , ki zenét szerez,
 
    És színházat csinál,
 
    Szeret és harcol semmiért,
 
    Mert másként nem tehet.
 
    Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
 
    S ők itt vannak veled.
 
    Lehet, hogy nem jön jobb soha,
 
    Ki itt él, mély repül.
 
    Megúszhatják a vétkesek,
 
    S te bűnhődsz vétlenül.
 
    Míg annyi jóval tele
 
    A másik serpenyő,
 
    Ha baj van, ki ne mentené,
 
    Ami még menthető?
 
    De itt van szükség rád nagyon,
 
    Sötétben lenni fény,
 
    Hogy fölemeld, ki megrogyott,
 
    És bátorítsd, ki fél.
 
    Maradj, mert meg kell védeni,
 
    Kinek nincs is hova,
 
    Legyen szegény, hajléktalan,
 
    Zsidó, meleg, roma,
 
    Vagy bárki más, aki alól
 
    Kihúzták a talajt.
 
    Légy fül, ha semmit nem tehetsz,
 
    Ki hallja még a jajt.
 
    Ez frontvonal, ez harcmező,
 
    S még így is otthonod,
 
    Rád simul minden rég bejárt
 
    Tered, kamaszkorod.
 
    Taposhatnak röhögve mind
 
    Az összes elveden,
 
    De szétolvadnak a szavak
 
    Az anyanyelveden.
 
    Ne hidd, hogy semmi eszközöd,
 
    Fegyver vagy te magad,
 
    Mind különleges ügynök az,
 
    Ki mégis itt marad.
 
    Maradj, tövisnek bőr alatt,
 
    Ha bírod még, magyar,
 
    Légy viszkető seb, mit kéz
 
    Álmában is vakar.
 
    Itt áldás is, másutt csak egy
 
    Bevándorló lehetsz.
 
    Ki mondja meg, végül melyik
 
    A súlyosabb kereszt.