Moliere mindig jó. Még akkor is jó, ha a hivatásos színészek
elrontják az előadást. Akkor is jó, ha sete-suta amatőrök adják elő a művet. És
még jobb, ha műkedvelők (amatőrök) profi előadást mutatnak be!
Aggodalmasan osztottam meg a Budaörsi Olvasókör tagjaival a
Másik Színház meghívóját (Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium és
Szakközépiskola), mert még nem láttam egy előadásukat sem. Viszont bíztam abban
az emberben, aki a meghívót küldte, mert kellő önmérséklettel szólt az
invitációhoz.
A jegyár mérsékelt (900 Ft/fő), de rendezett környezet és mosolygós
portás fogadott minket a bejáratnál. A lépcsőházban újabb mosolygós arcokkal
találkoztunk, akik előre köszöntek, láthatólag bennfentesek voltak az
intézményben.
Pontosan kezdődött az előadás, kényelmesek a székek, a
nézőtér nincs túltöltve, de teltház, és megilletődött csend várja a kezdést.
Moliere Mizantrópjával[i]
már régen ismeretséget kötöttem. Mindig Mészöly Dezső fordításában[ii]
olvastam, amely rokokós, kicsit finomkodó, affektáló stílusú, ezért inkább
tanmesére, mint egy valódi történetre alakította a drámát. Bodolay Géza
fordítása a mai színházi nyelven szól, közérthetőbb, ha úgy tetszik
„fiatalosabb”. A rendezés, Majer Tibor, napi aktualitásokat is belesző a
darabba, anélkül, hogy a történet hitelességét rontaná. Az aktualitások nem
politikai jellegűek, inkább az éleódhoz köthetőek (pl. pláza), amely - a
meglepően nagyszámú fiatal néző számára - biztosan közelebb hozta Moliere-t.
Rendezési többlet a „táncok” beiktatása is, amely a szunyókálásra hajlamos
nézőket visszazökkenti a drámába. A táncok jó ritmusúak, és nem kíméli az idősb
színészek ízületeit sem, akik derekasan ugrálnak az asztalokról föl s alá. A
jelmez – Jakab Judit munkája - is az aktualitást szolgálja, a kortalanságra is
utalva, de a színészekre lett minden jelmez egyedileg szabva. Ahol kell, ott a
jelmez karcsúsít, ahol domborítás szükséges, ott kiemel, ahol zsenge muszklikat
kell erősíteni, ott izmosít: decensen, visszafogottan és dicséretesen teszi
mindezt, ahogy az egy csapatjátékostól elvárható. A jelmezes egyben súgó is, de
a társulat egészét dicséri, hogy a súgó munkanélküli maradt: a súgó háta mögött
ültem, így személyesen tanúsíthatom a színtársulat kitűnő szövegtudását (amely
természetesen az idő múlásával érthetően csökkenni fog). Schepácz András
dolgozott a hangon és a fényen: mindig eltalálta a szükséges ritmust,
munkájával támogatta a csapatot. A hang és a fény kiemeli a mondanivalót,
segíti a nézőket a lényeg megértésében. A zene Dmitrij Sosztákovicstól[iii]
származik. Nem tudjuk, hogy a rendező vagy más válogatta-e be, de jól
választott az illetékes.
A műkedvelő színészek csapatának összmunkája és a színészek
egyenként[iv]
is dicséretet érdemelnek. Az egyéni adottságok nyilvánvalóan (természetesen) eltérnek
egymástól, de a közös munkához mindenki szakmai szolgálattal (alázattal) járult
hozzá: a főszereplők is beilleszkedtek a kórista szerepbe, és az epizodisták is
emelték a közös munka színvonalát a főszereplőkig.
Miről szól a dráma? Egyszerű azt mondani, hogy menjenek el
megnézni, és megtudják. Azonban semmilyen poént lövünk le, ha azt mondjuk:
életről és halálról, szerelemről és elhagyattatásról, boldogságról és
csalatkozásról. Hétköznapiságról és ünnepélyességről, sőt dagályosságról,
túlfűtöttségről és visszafogottságról. Ki a jó ember, ki a még jobb ember, ki a
rossz ember és ki a még rosszabb?
Mindenki maga adhatja meg a választ, a szünet nélkül, 90
percig tartó előadás után. Büfé nincs.
Menjenek el megnézni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése